Aurora

Név: Aurora Ylian Hennai Leranoa Nuemdez D’Antignon

Nem: nő
Szemszín: zöld
Hajszín: vörös
Magasság: 5’10” láb
Súly: 90 font
Faj: elf
Jellem: semleges
Életkor: 120 év
Kaszt: nemes
Isten: -
Rang: -
Klán: -


Ruházat, ékszer:
Csupán néhány váltás ruha van nála, de azok díszesek, elegánsak. Utazásra mindegyik tökéletesen alkalmatlan, ellenben remekül kiemeli a lányt a tömegből. Ékszerei sem számottevőek, ám az a kevés, ami a birtokában van, faja ötvöseinek legjavától való: egy tiara, amit a többi ruhába csomagolva tart magánál, egy virágmintás ezüst nyakék, szikrázó gyémántokkal, valamint egy ezüstgyűrű, amely a nyakékhez készült.

Fegyverek:
Egyetlen fegyvere egy míves elf tőr, mintázott, kifejezetten neki készítették. Alkalmas arra, hogy megvédje magát, ha nagyon muszáj… természetesen még véletlenül sem szabályos harcban, hisz arra a lányt testalkata és harci jártassága alkalmatlanná teszi.

Varázstárgyak:
Nos, az bizony van. Egy másik elftől kapta, aki úgy tűnt, jót akar a lánynak, hiszen azt mondta, a gyűrű megóvja majd a bajtól őt… a baj csak az, hogy ennek pont az ellenkezőjét teszi, úgy, hogy a lány ezt észre sem veszi (gyakorlatilag olyan elszólásokra készteti őt, amik veszélybe sodorhatják, illetve nem egészen arra vezeti, amerre menni szeretne).
A birtokában lévő tiara is mágikus, bár erről széles e világon kevesen tudnak… a nagy öregek, vagy néhány kitartó könyvmoly, ugyanis a korona régen készült, és azóta elfeledték. Csupán néhány kódexben említik még, amiket a legsötétebb, legrejtettebb könyvtárak őriznek.

Tulajdonságok:
Erő: 2
Ügyesség: 4
Bölcsesség: 4
Megjelenés: 5
Mágia: 0

Képzettségek:
Kardforgatás: 0
Tőrhasználat(kézi): 2
Tőrhasználat(dobó): 0
Íjászat: 1
Természet eszközeinek a használata: 1
Pusztakezes harc: 1

Karakter története:
Hercegnőnk a Drés erdőben, pontosabban a Ligetben látta meg a napvilágot. Ami holdvilág volt valójában, de kicsire nem adunk. Az apja, Mordar volt az ott élő elf kolónia vezére, királya, ha úgy tetszik. Asszonya Erai, aki furcsa varázserőt birtokolt, amit néhányan nem néztek jó szemmel, de mivel hatalmát sosem használta rossz célra, nem keltek fel ellene.
A Liget védelmében, nyugalmában cseperedett a kislány, apja és anyja együtt nevelték, a kolónia néhány egyéb tagjával karöltve. A külvilágról mindig is csupán történeteket hallott, ki soha nem tette a lábát, mivel a szülei meg akarták óvni az alantas, önző és sekélyes emberektől, és az összes többi egyéb fajtól, amikről mindről megvolt a véleményük. Ezért is vonultak el ide, még évszázadokkal a lány születése előtt, és azóta is ott élnek, háborítatlanul, mert bár megvetik a vérontást, a területük védelmében képesek szemet hunyni egy-két ilyen eset felett.
Az elszigeteltséggel nem is volt probléma, egész addig, amíg a Shad erdőből származó Lord Morrion meghívást nem küldött a vezérnek és kedves családjának, hogy jönne tárgyalni, javítani a két „család” közötti viszonyt. Mordar elfogadta a meghívást, nagyjából egy évtized tárgyalás után a két fél között. Mordar igyekezett olyan feltételeket szabni, amit a másik nem kerülhet meg, így biztonságban megtehetik az utat, a látogatást, és visszajöhetnek… Az egy évtized nem múlt el nyom nélkül, hosszú hosszú lista készült a feltételekről, amíg Mordar úgy döntött, teljes a felsorolás.
Morrion azonban nem így gondolta, sikerült megkerülnie a megállapodást: mágiával szított ellentétet a házaspár között, mígnem az tettlegességig fajult, és a két tisztaszívű elf vérengző fenevaddá válva végzett egymással. Aurora szerencsére nem látta ezt a jelenetet, ő csak utóbb vett róla tudomást, hogy szülei egy sajnálatos… eseményben elhaláloztak. Morrion, mivel nem találta a házaspárnál azt, amit keresett, úgy döntött, a lányt maga mellett tartja, hátha ő tud valamit a korona hollétéről. Ám csalódnia kellett, Aurorának fogalma sem volt a koronáról, amit még születése előtt rejtettek el és aminek megtalálásával átvehetik az uralmat a Ligetbeli elfek fölött.
Aurora nagyon vágyott már haza, de a férfi nem engedte: egyrészt a korona megtalálásának reménye miatt, másrészt mert megtetszett neki a lány, és úgy tervezte, nőül veszi. A hercegnő újabb és újabb sikertelen kísérleteket tett a szökésre, amelyek már ott hamvukba haltak, hogy „miután kijutottam a szobából…” Merthogy nem jutott ki. Legalábbis egy napig, amíg az őrségbe egy kém nem került: a férfi egy gyűrűt adott a lánynak, amire azt mondta, szerencsét hoz, majd, csak hogy a kép teljes legyen, Aurora leütötte a férfit, és elszökött. Úgy tűnt, a szerencse valóban őt pártolja, hiszen már az erdőből is kijutott, mire egyáltalán észrevették az eltűnését.
Kijutott, valóban, csak épp nem arra, amerre szeretett volna: a hazafelé vezető út helyett Edinbark város szélén találta magát, alig valamennyi pénzzel, illetve néhány holmival csupán, és fogalma sincs arról, mihez kezdjen magával, vagy kiben bízzon egyáltalán…